Szójaszósz

A szójaszósz eredete a VI. századi Kínába nyúlik vissza, onnét terjedt át elsőként Japánba, majd az egész világot bejárta. A japán és kínai szójaszósz mellett megvan minden ázsiai országnak a saját szójaszósza.

A szójaszósz alapja a szójabab, de vannak fajtái, amikor a szójaszószt búzával vagy árpával keverve készítik. A szójaszósz egy három lépcsős folyamat eredményeként jön létre. Első lépésként a szójababot nagy kádakba helyezik, majd gombatenyészettel - Aspergillus gombatenyészet - oltják be. Ezt követően három napig érlelik. Az így létrejött anyagot "koji"-nak hívják. Ezt a keveréket nagy tartályokba töltik, ahol sós vizet öntenek rá, így kapják a "moromi"-t. A "moromi"-t utána hónapokig hagyják erjedni, ez alatt az idő alatt alakul ki a szójaszószok jellemző íze, aromája. Az erjesztés végén a szószt elválasztják a masszától, szűrik, pasztörizálják és csomagolják. A természetes erjesztésnek köszönhetően, igen vitamindús és fűszeres.

Állagát tekintve alapvetően két fajtája van: a világosabb sósabb, amit asztali ízesítőként alkalmaznak és a sötétebb, töményebb, amit inkább főzésre használnak. Ezen kívül különbség van a kínai és a japán szójaszósz között is. A kínai sötétbarna színű és sűrű, míg a japán feketébe hajló, állaga hígabb.A szószban levő só miatt hűtés nélkül is igen sokáig eláll.

A keleti konyha elválaszthatatlan része, nincs olyan étel, amihez ne használnák fel, vagy a főzés során, vagy az ízesítésnél. Levesek, húsok, halak, zöldségek (kivéve spárga!), sőt nem ritkán desszertek fűszere.

(Forrás: Gourmandnet.hu)